Tájékoztatás eddigi tapasztalatainkról

Kedves Szülők!

 

Kedves Tanítványaink!

 

 

                Eltelt hát az első tanteremmentes hét. Hát mit ne mondjak. Érdekes, egyben tanulságos is volt. E tanulságokat ma levonta nevelőtestületünk, miközben azt is megbeszéltük az egyéni tapasztalatok alapján, hogy melyek azok a jó gyakorlatok, amiket a jövő héttől alkalmazni fogunk és melyek azok, amiket elvetünk.

 

           Valamennyi pedagógus arról számolt be, hogy a szülők, bár nagy részük ma még dolgozik és csak késő délután ér haza holtfáradtan, mindenben együttműködő, érdeklődő és segítőkész. S ez nagyon fontos, talán a legfontosabb ebben a helyzetben, mikor Ők képezik a hidat gyermekük és pedagógusaik között. Köszönjük és bízunk abban, hogy kitartásuk továbbra is töretlen marad.

 

            A másik elengedhetetlen alappillér maga a gyermek, akinek az önfegyelme, kreativitása, felelősségteljes gondolkodása és magatartása  messze meg kell haladja az osztályteremben nyújtottakat. Jelen pillanatban úgy látjuk, ezzel nincs is probléma.

 

            S akkor most lássunk néhány konkrétumot:

 

  1. Felső tagozaton továbbra is a google classroom marad a fő platform, mely a tantárgyanként / osztályonként létrehozott zárt facebook csoportok egészítenek ki, míg a feladatmegoldások zöme messengeren keresztül érkezik vissza. A továbbiakban gondolkodunk videochaten keresztüli egyéni, illetve csoportos feleltetésen is.
  2. Vizuális kultúra tantárgyból készülnek a ppt-k, melyeket honlapunkon teszünk közzé, míg a testneveléshez kapcsolódó feladatokról a KRÉTA faliújságján tájékozódhattok.
  3. Néhányan, főleg a 6. osztályt érintően még nem küldtetek gmailes e-mail címet, ami a classroom működéséhez elengedhetetlen. Kérjük, ezt mihamarabb pótoljátok. Ez azért is fontos, mert vélhetően akit nem érünk el online, vagy nem tartja velünk folyamatosan a kapcsolatot az ugyanolyan hiányzásnak számít, mintha nem jelenne meg az iskolában. Ez ügyben az osztályfőnökök is keresni fognak benneteket.
  4. Az országos mérések (nyelvi - kompetencia) törlésre kerültek, melyből arra következtetünk, hogy hosszabb távra kell berendezkednünk e fennálló munkaformára. És itt engedtessék meg egy megjegyzés. Az elmúlt kompetenciamérés során a volt nyolcadik osztályunk mindkét mérési területen az elmúlt tíz év legjobb eredményét produkálva, az országos átlag fölött teljesített. Köszönjük és gratulálunk nekik. Ez az eredmény lebegjen a szemetek előtt, amikor egy kicsit nehezebben megy a tanulás.

 

  1. Alsó tagozaton egy kicsit más a helyzet. Itt még fokozottabban kell számítsunk a szülőkre, akik eddig magatartásból, szorgalomból és emberségből is egytől egyig példásra vizsgáztak.
  2. Az első osztály zárt csoportja zökkenőmentesen működik. A feladatok napi bontásban mennek, a visszajelzések rendszeresek. A jövőbeni tervek egyfelől arra irányulnak, hogy kevesebb tananyag kiküldése mellett minden hetet egy pedagógus – szülő közti telefonos kontroll és feladatkijelölés zárjon le.
  3. A második osztály esetében bevált a napi szintű feladatkiadás – visszacsatolás rendszer, melybe a gyógypedagógus is besegít.
  4. A harmadik osztály esetében kiemelkedő a szülői, gyermeki aktivitás. A tananyagok órarend szerinti bontásban, részletes leírással, illetve mintafeladatokkal kísérten kerülnek kiadásra, a megoldások visszacsatolása és a jó megoldások visszajuttatása biztosítja a megfelelő kontrollt és megerősítést. A visszaérkezett dokumentumok egy mappába kerülnek összegyűjtésre.
  5. A negyedik osztály gyakorlata a harmadikéval megegyező azzal az eltéréssel, hogy a jövőben minden tantárgyat érintően a napi és a jelenleginél kevesebb feladatkijelölés kerül alkalmazásra. Az osztály tanulói összetételéből következően a két osztálytanító munkáját gyógypedagógus segíti.

 

Most péntek délután van. Remélem estig mindenki teljesíti a kötelező penzumot, hogy aztán a gondtalan és felszabadult hétvége lépjen a mögöttünk hagyott nem mindennapi hétköznapok helyébe. Vigyázzanak / vigyázzatok magukra / magatokra! Jó pihenést, gondtalan kikapcsolódást kívánok, s aztán hétfőn mindenkit várunk vissza az online térbe.

                                                                                           
                                                                                                                             Gigler László

                                                                                                                           intézményvezető

G e l s e, 2 0 2 0. 0 3. 2 0.

Pályázatok

OKOSAN a PÉNZZEL!
Csodaszarvas program
Örökös ökoiskola
Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány
Magyar Falu Program
ESZA
Örökös Boldog Iskola
Határtalanul - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.